1. Az egyetem mellett
Az egyetem nem játszott túl nagy szerepet az életemben. Nagyjából azokon az órákon vettem részt, amelyeken muszáj volt, mert közben dolgozni jártam. Fillérekből, hónapról hónapra élő egyetemistaként ez logikusnak hangzott, és mivel órák helyett dolgoztam, úgy gondoltam, ezzel el is fogytak a lehetőségeim.
Tizennyolc, tizenkilenc évesen a tapasztalatlanságomhoz mérten elég tanácstalan voltam abban, mihez kezdjek az időmmel, ha amikor nem tanulok, dolgozom, amikor pedig nem dolgozom, tanulok. Egy darabig egy ruhaüzletben hajtogattam a ruhákat, esténként pedig egy akkor már tízéves laptopon kattintgattam a tervezőprogramokban. Ennek köszönhető, hogy ma ezt a cikket olvasod.
2. Teljesíteni minden áron
Az életem abból állt, hogy teljesítsek, és minden nap egy kicsit jobb legyek, mint előtte. Úgy gondoltam, hogy az egyetemista évek arra valók, hogy megalapozzam mindazt, ami később anyagi biztonsághoz vezet, és ezért minden mást hajlandó voltam félretenni.
Az ilyen gondolkodás könnyen beragad az ember fejébe, és hajlamossá válunk abban mérni az értékünket, mennyi mindenünk van, és mekkora összeg áll a bankszámlánkon. Mivel a húszas éveim elejére túl okosnak és önállónak gondoltam magam, ezek nagy részét abban a hamis hitben töltöttem, hogy az értékünk a teljesítményünkben és az anyagi javainkban mérendő.
3. Egy másik mérce
Ma már tudom, hogy ez nincs így. Ha most lennék egyetemista, olyan dolgokra alapoznám a következő éveim látásmódját, amelyek valóban fontosak, és abból indulnék ki, hogy a földi létünk valódi lenyomata abban mérhető, hány ember életére tudtunk jó hatással lenni.
A teljesítménnyel önmagában nincs baj, a munka ma is fontos része az életemnek. A gond ott kezdődik, amikor az ember kizárólag ezzel méri magát, mert akkor minden kihagyott munkaóra veszteségnek tűnik, minden másra fordított perc pedig luxusnak.
Ezt a gondolkodást a legtisztábban azoknál az egyetemistáknál látom, akik a tanulás és a munka mellett is szakítanak időt arra, hogy valaki más napját jobbá tegyék. Ha ma kezdeném, egy ilyen közösséget keresnék.
4. Az Amigók
Az Amigos a Gyerekekért Alapítvány önkéntesei egyetemisták, akik rendszeresen meglátogatják a kórházban gyógyuló gyerekeket. Barátsággal és játékos nyelvtanulással teszik vidámabbá és könnyebbé a kórházban töltött időt, és közben a gyerekek egy kicsit ki is szakadnak a kórházi hétköznapokból.
Ők pontosan tudják a választ arra a kérdésre, amin én annyit gondolkodtam, vagyis hogy mit csináljon az ember a tanulás és a munka mellett. A fizetségük pedig egy sokkal fontosabb valutában érkezik a forintnál, gyermekmosolyokban.
5. Amit ma mondanék magamnak
Fontos megérteni, hogy az egyetemi évek alatt a saját jövőnk mellett mások jelenére is hatással lehetünk. A munka és az iskolapad tök jó dolog, de néha érdemes esélyt adni valakinek vagy valaminek, ami sokkal jelentőségteljesebb. Tőlem talán furcsán hangzik, de a teljesítés és a teendők megvárnak.
Ha diák vagy, vagy van a környezetedben egyetemista, aki épp azon gondolkodik, mihez kezdjen a szabadidejével, mutasd meg neki az Amigost, az alapítványról az amigos.hu oldalon olvashat többet. Ugyan nem minden hős visel köpenyt, zöld pulóvert annál gyakrabban.
Az eredeti poszt az Instagramon
