Mielőtt egy dobozból doboz lesz, egy lapos kartonív, amelyet a nyomda kinyomtat és formára vág. A dieline ennek a lapnak a rajza. Különböző vonaltípusokkal jelöli, hol vágja el a gép a kartont és hol hajtja be, ezért a grafikus és a nyomda is ebből dolgozik.
A dieline-t legtöbbször a nyomda vagy a dobozt készítő üzem adja, a doboz méretéhez és szerkezetéhez igazítva. Egyedi formájú csomagolásnál a szerkezetet is meg kell tervezni, és próbadarabbal ellenőrizni, hogy összeáll-e és elbírja-e a terméket. Szabványos dobozformáknál ez a lépés egyszerűbb, ott a nyomda kész sablonjából indulunk. A rajzot a legtöbb munkánál a nyomdával egyeztetve kérjük el, mert ők tudják, milyen géppel és milyen tűréssel dolgoznak.
Miért számít a tervezésnél
Egy kiterített rajzon nehéz elképzelni, melyik felület hová kerül az összehajtott dobozon. A doboz eleje és oldala a dieline-on egymás mellett, a teteje akár fejjel lefelé helyezkedik el, és egy rosszul elhelyezett szöveg a hajtásba vagy a ragasztófül alá kerülhet. Ezért a grafikát mindig a dieline-ra építjük, és 3D-s látványtervvel, illetve kinyomtatott, összehajtogatott próbával ellenőrizzük.
A dieline-on a kifutót is jelölni kell, vagyis azt a sávot, ameddig a grafikát a vágóvonalon túl ki kell húzni, hogy vágás után ne maradjon fehér csík a doboz szélén. A vágójelekkel és a nyomdai előkészítéssel együtt ez dönti el, hogy a kész csomagolás olyan lesz-e, amilyennek a látványterven látszott.
A dieline mellett érdemes korán tisztázni az anyagot is. Egy vastag karton vagy egy hullámpapír doboz másképp hajlik, és a hajtásoknál a grafika is másképp viselkedik, mint egy vékony, fényes kartonon. Ha a nyomda előre megmondja, milyen anyagra nyomtat, a tervet már ehhez igazíthatjuk, és a próbanyomatnál kevesebb meglepetés ér minket.
Termékcsaládnál a dieline-ok közötti eltérésekre is figyelünk. Egy nagyobb kiszerelés más arányú dobozt kap, és a grafikának mindkét méreten ugyanúgy kell működnie, hogy a polcon egy sorozatként jelenjenek meg.
